Prológus

 Kedves Naplóm!

Még nem találkoztunk, de gondolom, azért akarsz tudni rólam pár dolgot. A nevem Aurore. Legyen elég ennyi. Mielőtt még megkérdeznéd, hogy mégis hogy történt, hogy csak így, hirtelen elkezdtem beléd firkálni, elmondom, hogy fogalmam sincs. Nem én akartam így, hidd el. Tulajdonképpen utálok írni. Egy idő után mindig elfárad tőle a kezem. Bár te nem tudod, de jelenleg is éppen figyelnek, azt lesik, mit csinálok. Írok-e beléd, vagy nem. Na, jó, tulajdonképpen csak egy személy ül velem szemben és időnként rám pillant. Amitől egyáltalán nem tudok koncentrálni. Mielőtt még annyira kitárulkoznék előtted, mesélek magamról. Mit mondhatnék… A nevemet már tudod. A koromat nem szoktam idegeneknek megadni, de te hamarosan a családtagom leszel, úgyhogy neked elárulom, 17 éves vagyok. Nem szeretek nagyon magamról mesélni, ezért úgy vélem, hogy ez az információ elég kevés lesz. De hát muszáj (később azt is elárulom, hogy miért) úgyhogy bele is vágok: Szeretek fekete ruhákat hordani, rajzolás közben, vagy rajzórán zene mellett alkotni (értsd: a nap nagyobb részében a fülhallgatóm a fülemből lóg ki), olvasni és körülbelül ennyi. Hogy el tudd képzelni, hogy nézek ki, adok egy apróbb személyleírást: Sötétbarna, már-már fekete, hátközépig érő hajam van, erősen világos bőröm és nagy, sötétbarna szemem. Sokan ezek miatt a tulajdonságaim miatt valami idegennek néznek, pedig mindig hangoztatom, hogy (többé-kevésbé normális) ember vagyok.

Igen tudom, most úgy lenne helyes, ha te következnél, de én leszek olyan kedves és megcsinálom helyetted. Szóval. A neved Napló. Megbízható vagy és jó hallgatóság, benned őrizni lehet bármilyen titkot. Fekete bőrkötésed van, sok-sok lapod és egy lakat, amivel le lehet téged zárni. Nagyon praktikus.

Azt hiszem, túl vagyunk ezen a részen is, úgyhogy megszokott körülmények között az történne, hogy végre belekezdek az igazi naplóírásba és leírom neked, milyen az életem. És most pontosan ezt fogom tenni.